S01 - Vérvétel, vizsgálat, vérvétel, vizsgálat, vérv...

2015. május 03. 19:12 - Mr.Hodgkin

8 deci vér után helyre jöttem, ismét láttam az ereket a karomon és valóban jobban éreztem magamat. Elmúlt a nyomasztó fáradtság, ami állandó aluszékonyságot okozott. A lázamat aspirinnel kezeltem, majd a kórházban is azt kaptam. A napi lázgörbém körülbelül úgy nézett ki, hogy reggel ébredéskor 36-36,4, utána egy órával 37, délre a lázam 38-38,2 lett és délután 3-4 körül érte el a 39-39,5 közötti zónát, amit kitartóan tartottam lefekvésig.

A kezelésére tapasztalatok alapján jöttem rá, tehát 12-kor első aspirin, ennek a hatása fél óra múlva jelentkezik. Ez délután 4 óra körül kitart, majd este 6-kor ismét egy szem, illetve lefekvés előtt 22-23 óra körül. A testhőmérséklet zuhanása iszonyat folyadékvesztéssel jár, szerintem ez deciben mérhető. Munkahelyen nagyon kellemetlen volt, de hát ez van. Egyébként hihetetlen így visszagondolva, hogy egy jó forró fürdőt nem tudtam venni több, mint félévig, mert csak fáztam a vízben. Ritka tré időszak volt.

Vért csak abban az esetben kaphatsz, ha test hőmérsékleted 37,4 alatt van, emlékeim szerint. 

kanül - wikipédia

Tű segítségével a testbe juttatott hajlékony, műanyag cső, a végén zárható szeleppel, melyet általában mellkasi vénába helyeznek. Gyógyszerek, folyadékok, oldott anyagok bejuttatására használják.

branül fogalma

A perifériás vénakanül vagy branül a B. Braun Magyarország cég találmánya, a kanülök családjába tartozik. A branül név a termék fantázianevéből, a Braunüle-ből származik.

Szóval első neki futásra szúrtak egy kanült, amin keresztül kaptam a vért és infúziót. Célszerű nem a kar hajlatba kérni, mert akkor nem tudod hajlítgatni szabadon. Persze rugalmas a cső, meg észre se veszed, de hidd el észre fogod. Nekem a véna falát kidörzsölte és ritka bosszantó érzést szolgáltat utána napokig, nem fáj, de irritál. Sajnos vért nem ezen keresztül vettek, hanem különböző helyekről szúrásokkal minden reggel vagy akár napközben is. Tehát első héten nagyjából 10 vérvételem volt, amit furcsa is volt, hiszen most kaptam 8 decit, aztán viszik is... (Tiszta adómanó...) Minimum vérvétel 3 fiola, ennél az első alkalom biztosan több. Nem emlékszem pontosan, de talán 7 fiola volt a maximum Uzsokiban, Szt Lászlóban meg 10.

Kanül szavatossági ideje elméletben 3 nap és a precízebb nővérek rá is írják a ragasztásra a szúrás napját, hogy cserélni lehessen. A gyakorlat pedig szinte megegyezik ezzel...

 Szóval a szülészet kivételével (hiányosságaimat pótolom) végig jártam az Uzsokit különböző vizsgálatokkal, hogy kitalálják mi a bajom. Feltételezés volt daganatos megbetegedés vagy valami autoimmun. Kezdésnek mentem röntgenbe, ahol álló, ülő, fekvő, jobbra, balra, le fel, magzat pózban felvételt csináltak. A kórház szerencsére jól felszerelt, ezért életem egyik meghatározó élményével gazdagodtam egy modern röntgen gépnek köszönhetően. Csak rá kellett feküdni és az forgott ahogy akarták. Aztán felállított ami igazán életérzés volt, tiszta marvel hősnek tekintettem magam, csak hirtelen nem tudtam, hogy vasember vagy amerika kapitány legyek. Ezt közöltem a helyi erőkkel, de nem érezték át a helyzet magasztos, ünnepi hangulatát, így magamnak maradtam.

A másik új élmény, hogy tolókocsival kellett közlekednem az első napokban vizsgálatokra, mert nem akarták, hogy sétáljak. Pedig a korábbi állapotomhoz képest pompásan voltam, de így legalább beteghordókkal megismerkedtem. Nem egyszerű a munkájuk, több megbecsülést érdemelnének. (jókor írom, amikor néhány éppen most vert össze egy beteget....) 

Szóval nem időrendi sorrendben a következő vizsgálataim voltak 1 hónap alatt, amiket majd külön bejegyzésben részletezek:

Röntgen, hasi aztán teljes ultrahang, ct, urológus, kardiológia, csontvelő biopszia, vékony tűs mintavétel, gyomor- és végbéltükrözés, füll-orr-gégészet, fogászat, izotópos vizsgálat.

Ezek egy részét már ambulánsan végezték el rajtam, mert 2 hét után szabadon engedtek. Persze a következő hetekben 2 naponta ott voltam. A vizsgálatok jó része előtt nem szabad ételt vagy italt fogyasztani!

Akartak még egy ultrahanggal vezérelt gerinc szúrást is, de abba nem egyeztem bele. Ez a sztori megérne egy külön postot, hogy az akkori orvosom (ő nincs felsorolva jobbra) milyen érvekkel próbált rávenni, de csak a szépre emlékezzünk....

Ezen időszakot követően úgy nézett ki mindkettő karom, mint a szita. Június végére ha jól emlékszem 20+ vérvételem volt + a kanülök. Az igazi happy end az volt, hogy a vékony tűs mintavétel előtti vérvételen eldurrant a bal karomban a véna. No az igen furcsa látvány. Most nézz le a karhajlatodba, majd képzeld el, hogy elkezd nőni és sötétülni a bőr, majd egy bazi nagy buci lesz ott. Elég bizarr látvány... Rosszul is lettem, mert a beavatkozásra készültem nem ehettem, ihattam aznap és már fél 12 volt. (Egyébként azóta kiderült, inni lehetett volna a beavatkozást megelőző másfél órán kívül)

A levett vérmintáimat kiküldték különböző központokba vizsgálni mindenféle jóra. Találtak bennem még valami vírust is, de azt futva hagyták, hogy nem attól van a bajom. A leletekre vártam, mert eddig nem jöttek rá mi a bajom. Minden leletem tiszta volt, kivéve, hogy az ultra hangon észre vették a rengeteg csomót és megnagyobbodásokat (ekkor még 3,5 centis volt a legnagyobb). A májkapumból vett nyirokcsomó minta azonban nem mutatott kóros elváltozást, így továbbra is csak találgatás volt. Menet közben azt hiszem megint kaptam 2 adag vért és sikerült 94-re feltornázni a hemoglobin szintemet, ami már 50 százalékos emelkedést jelentett.

Július közepére azonban nagyon elfáradtam fejben. A kórház mellett dolgoztam, de a rengeteg vizsgálat és tortúra kivette az erőmet. Illetve persze a tény, hogy nem tudjuk mi a baj, de az legalább nagy. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szabadságra és feltöltődöm végre. 

A korábbi orvosom is így tett, akivel sajnos megromlott a kapcsolatom a végére

A tüneteket továbbra is produkáltam, de algopirin segített. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mrhodgkin.blog.hu/api/trackback/id/tr257384862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kocsis Ildikó 2015.05.06. 21:11:43

Azt mondják a betegség kialakulásának lelki oka van. Lehet benne valami, de úgy gondolom nem minden esetben. Ami még eszembe jut az az, hogy a gyógyuláshoz kell lelki erő és minden lehetőséggel élni kell, ami segít a gyógyulásban. A természet gyógyászat segítségével is lehet próbálkozni, vagyis inkább kár lenne kihagyni. De abban is hinni kell. Az öregjeink mondták, fűben fában az orvosság. Persze a modern orvostudomány csodákra képes. Minden remény meg van a gyógyulásra. Jobbulást, gyógyulást kívnok!
süti beállítások módosítása